Már nem csak filmeket nézhetünk online, hanem szakembert is hívhatunk így

A világ nagyot változott a gyerekkoromhoz képest, pedig én magam is elég fiatal vagyok. Ennek ellenére, még pont emlékszem, milyen érzés volt videotékába járni, majd pedig DVD kölcsönzőbe. Ma már az ember nagyon könnyedén tud filmet nézni bármikor a streaming szolgáltatóknak köszönhetően. De ugyanez volt a helyzet például akkor is, ha valami elromlott otthon. Szakembert csak úgy hívtunk, ha előtte átmentünk mondjuk a szomszédba, és kértük a véleményét, hogy kit ajánl. Ezt sokszor több emberrel is eljátszottuk. Ma már, ha szerelőre van szükségünk, elég, ha beírjuk a keresőbe, hogy mondjuk akril kád javítás, és már ki is dobja a problémára a megoldást. Nekünk is az internet jelentette a megoldást, amikor elrepedt az akril kádunk. Szerencsére rátaláltunk a vizgazfutesszerelo24.hu oldalára, és reméltük, hogy gyorsan meg fog oldódni a problémánk.

Az első, ami feltűnt nekem, az az, hogy ennek a cégnek van 24 órás szolgálata, amivel még nem nagyon találkoztam szakemberek esetében. Ez azt jelenti, hogy a nap bármelyik szakaszában hívhatjuk őket, ha nagy a baj, mert Budapesten és Pest megyén belül a helyszínre tudnak menni akár egy óra alatt. Nyilván ezt sok tényező befolyásolja, de mindenesetre ezt egy nagyon hasznos dolognak tartottam. Akinek mondjuk a fűtésével, vagy a vízcsöveivel volt probléma, az biztos osztja azon véleményem, hogy ezek mindig a lehető legrosszabbkor történnek. Nekem az egyik ilyen legdurvább eset karácsonykor volt, és nyilván senkit nem tudtam elérni, pedig nagy szükség lett volna rá. Jó tudni, hogy már ilyen helyzetben is tudok valakire számítani.

Van a weboldalon egy telefonszám is, amit felhívtam, hogy akril kád javításra lenne szükségünk, és mondtam azt is, hogy lehetőleg minél hamarabb. Szerencsére az úr, akivel beszéltem, nagyon kedves volt, és biztosított róla, hogy a kollégái igyekeznek majd minél hamarabb a helyszínre jönni. Miután letettük a telefont, én még kicsit maradtam a vizgazfutesszerelo24.hu oldalán olvasgatni, mert nagyon tetszett, hogy milyen informatív minden. A hozzám hasonló laikus is sok mindent megtud, mert érthetően, világosan vannak leírva a legfontosabb dolgok. Mindenekelőtt megtudtam, hogy az akril egy különleges műanyag, ami ellenáll többek között a hőnek és a vegyszereknek is. Szégyen vagy nem szégyen, nekem erről eddig fogalmam sem volt, hisz nem volt szükségem erre a tudásra. A házfelújítást a férjem intézte. Sok pozitív tulajdonsága van, arra azonban oda kell figyelni, hogy szakember építse be, mert ha nem így történik, abból a későbbiek folyamán gondok lehetnek. Gondoltam is, hogy nálunk itt van a kutya elásva, a férjem egyik barátja építette be anno a kádunkat, mondván ő ért hozzá. Biztos emiatt repedt el. De szerencsére az akril kád javítást tökéletesen végezték el a vizgazfutesszerelo24.hu munkatársai, és gyorsan ki is értek.