Filmnézés mellett online beszerezhetünk tányérokat is
Mikor gyerek voltam és meg akartam nézni egy filmet, két lehetőségem volt. Az egyik, hogy a szüleim megveszik nekem a boltban a kazettát, vagy a DVD-t, a másik pedig hogy édesapám beszerzi a piacról. Az utóbbiak persze kalóz DVD-k voltak, és sosem felejtem el, hogy mindegyikre alkoholos filccel volt felírva az az adott film címe. Most már tudom, hogy mekkora lehúzás volt az eladótól, hogy ezért pénzt kért apámtól, de annak idején nagyon hálás voltam, hogy meglehettek a kedvenc filmjeim.
A mai világban azonban az ilyen módszerek már őskorinak tűnhetnek. És szerintem sokan már elengedték azt, hogy kalóz oldalakon nézzenek filmeket, mivel annyi streaming szolgáltatás érhető már el. Ezeken a helyeken pedig egy viszonylag alacsony havidíjért cserébe, szinte bármilyen filmet el tudunk érni anélkül, hogy vírusoktól kellene tartanunk.
Az internet emellett most már arra is lehetőséget adott nekem, hogy az iskola számára, ahol dolgozok, könnyen leadjam a menza tányér rendelést. Ez a dolog mindig az én felelősségem volt és korábban rengeteget szenvedtem azzal, hogy sosem lehetett megfelelő minőségben menza tányért találni a közeli nagykerben. Az egyik nap azonban az interneten rátaláltam a Hunnia Kristály oldalára, amit szinte nekem találtak ki. Itt a menza tányér rendelésen kívül minden mást is be lehet szerezni, amire egy étteremnek csak szüksége lehet.
Ehhez pedig egy olyan átlátható és letisztult felületet biztosítanak, ami miatt sajnálni fogjuk azt a sok kidobott órát, amit rendes boltokban töltöttünk. A Hunnia Kristály oldalára fellépve egyébként nem fognak idegesítő reklámok fogadni minket, hanem csak azok a termékek, amik minket érdekelnek. Érdemes egyébként a főoldalt is végig böngészni, mivel mindig lehet találni valami kedvezményes árut.
Engem azonban most csak a menza tányér részleg érdekelt és a felső menüt használva nemsokára már ide is kerültem. Az összes kategória megnevezése egyébként logikus, úgyhogy nem kell attól félnünk, hogy a sorok között kell majd bolyonganunk. Ebben éreztem talán a legjobban, hogy mennyivel kényelmesebb a virtuális vásárlás, mint elmenni egy rendes boltba.
Kiderült azonban, hogy ez csak a jéghegy csúcsa volt, mivel a Hunnia Kristály minden terméktípushoz még egy tömör leírást is fűzött. Ezek segítségével sokkal tájékozottabb tudtam lenni abban, hogy mégis milyen különbségek vannak a típusok között. Így pedig csak azt a menza tányér fajtát választottam ki, ami tényleg megfelel az iskolánk igényeinek.
És persze annak is nagyon örültem, hogy nem kellett a termékek hátulját olvasgatnom ahhoz, hogy megtudjam az alap adataikat. Mivel mindegyik menza tányér mellett feltüntették a méretet és persze azt is, hogy mennyibe kerül. Ez is nagyon meggyorsította a munkámat, ráadásul jobb döntéseket is tudtam hozni, mivel nem voltam rászorulva egy limitált választékra.
A Hunnia Kristály tehát ezen a részen ötösre vizsgázott, viszont még mindig hátra volt a rendelés. Ez talán a legfontosabb dolog egy online bolttal kapcsolatban. A Hunnia Kristály azonban ekkor sem okozott csalódást. A rendelés leadásának összes lépése teljesen magától értetődő. Nem kell attól tartani, hogy túl bonyolult lenne a menürendszer. Elég csak behelyezni a kosárba a kiválasztott menza tányérokat, megadni pár adatot és már kész is vagyunk. Nem kell semmit cipekednünk, nem kell sehova kimozdulnunk, és a termékek pár napon belül már az ajtónkban fognak várni minket.