Brooklyn mélyén
Brooklyn mélyén
Adva van egy elégggé rossz helyzet. Három zsaru bele is kerül ebbe a veszélyes szituációba. A színhely Brooklyn, annak is legsötétebb körzete. Itt néznek szembe az erőszakkal, a korrupcióval és természetesen saját sorsukkal.
A boldogtalan házasságában vergődő; Eddie (Richard Gere) az alkoholban és egy fiatal prosti karjaiban remél megváltást. 20 eseménytelen évnyi kínlódás után a nyugdíjazása előtt hét nappal rábízott újoncok hatására próbál meg olyan rendőr lenni, amilyen addig talán még sohasem volt.
Sal (Ethan Hawke) büszke, 5 gyermekes családapa, aki családja szebb jövőjének reményében, a kábítószerosztályon lehúzott 12 évnyi kemény munkáját teszi kockára egy veszélyes magánakcióval.
Tango (Don Cheadle) 3 éve dolgozik beépített zsaruként drogdealerek, gyilkosok között és még 9 hónap börtönt is bevállalt a tökéletes álcázás kedvéért. Azonban hogy visszanyerhesse feleségét és régi életét, felettese egy utolsó feladattal bízza meg: börtönbe kell juttatnia bizalmasát és legjobb barátját, Cazt (Wesley Snipes).
Eddie-nek, Sal nak és Tangonak sosem kellett volna találkozniuk, de egy rendőrségi akció egyazon elátkozott bűnügy helyszínén hozza össze őket.
rendező: Antoine Fuqua
szereplők:
Richard Gere (Eddie Dugan)
Ethan Hawke (Sal)
Don Cheadle (Tango)
Wesley Snipes (Caz)
Jesse Williams (Eddie Quinlan)
Lili Taylor (Angela)
Vincent D’Onofrio (Carlo)
Ellen Barkin (Smith ügynök)
Brooklyn mélyén a YouTube videói között:
Szólj hozzá Brooklyn mélyén a Facebookon:
További filmek:
- Brooklyn mélyén Itt az ideje, hogy megnézzünk egy jó, öreg zsarutörténetet. A sztori mély, sötét és komplex. Amilyen az igazán jó mozi szokott lenni... rendező... Brooklyn mélyén
- Brooklyn mélyén Eddie Dugan-nak csak egy hét a munkaidő és máris maga mögött tudhatja a dekektívpályát. Meglehetősen elfáradt és végre nyugdíjba vonulhat. Clare... Brooklyn mélyén
- Halálos Játék Jó ideje nem rúgott szét egy segget sem - ez persze főleg annak tudható be, hogy három év felfüggesztett börtönbüntetést kapott adócsalásért. Most... Halálos Játék
- Kiképzés Alonzo Harris a kábítószeres osztály detektívje. A körzetében minden rendben van. Úgy él itt, mint egy középkori hadúr : kegyetlen, igazságtalan, gyor... Kiképzés
- Kiképzés Alonzo Harris nyomozó a kábítószer-osztályon. Úgy él a körzetében, mint a középkorban egy valamirevaló hadúr: kegyetlen, igazságtalan, gyors és veszél... Kiképzés
Lehet, hogy így kerested:
Brooklyn mélyén letöltés
Brooklyn mélyén letöltése
Brooklyn mélyén dvd letöltés
Brooklyn mélyén film letöltés

