A Szórád-ház
A Szórád-ház
Magyarországon rendszerváltás történik. Az idősebbik Szórád Imre nagy elhatározásra jut ennek kapcsán. A kárpótlási jegyeket nem osztja szét a gyermekei között, hanem gondoskodik róla, hogy arra fordítsa a család, amiért kapta. Felajánlja, hogy az a gyermeke, aki hajlandó az ősi Szórád-földeket visszavásárolni és műveli is azokat, egy összegben megkapja a kárpótlási jegyeket, és az azért kapott tulajdont mind a nevére írják. A családban senki nem örül a hírnek. Imre, a legidősebb gyermek a városban él, művezetőként dolgozik egy gyárban. Második házasságában boldog, feleségével kislányukat nevelik. Imre úgy érzi, ezért őt eleve kizárták a családi vagyonból. Teréz, a második gyermek a falu közjegyzője, férjével, Tónival, a volt tsz gépszerelőjével szülei portájára építkeztek, és itt laknak az öregekkel. Tóni most munkanélküli, de nem vállalkozó fajta, még a saját kárpótlási jegyével sem tudja, hogy mit kezdjen. Géza, a legfiatalabb fiú most nősült, felesége gyermeket vár. Építkeztek, és vállalkozásuk, a település egyik kis boltja még a megélhetésüket sem nagyon fedezi. Imre inkább jönni-menni, kereskedni akar, eszébe sincs a földet túrni. Az unokák még kicsik, mind tanulnak. A nagyapa pedig nem gondolja meg magát, abban reménykedik, hogy valamelyik gyermekének mégis megjön a kedve a földműveléshez.
A Szórád-ház a YouTube videói között:
Szólj hozzá A Szórád-ház a Facebookon:
További filmek:
- Francesca és Nunziata Francesca története a következő : egy tésztabirodalom vezetője. Ezenkívül az arisztokrata Girodano Montorsi herceg boldog felesége és ki... Francesca és Nunziata
- A Silla királyság ékköve A Silla királyság eddigi uralkodójának élete a végét járja. Egy testamentumot mondd tollba bizalmasának és fő ágyasának, Misilnek. E... A Silla királyság ékköve
- Mataharik Inés, Eva és Carmen három különböző korú nő magánnyomozó. Egy nyomozóirodánál dolgoznak. Inez a legfiatalabb és legambiciózusabb. Új feladata, hogy gy... Mataharik
- Vakációs könyv Egy délen lévő török városba, Silifkébe visz a történet. Itt él Mustafa feleségével, aki két gyermeket szült neki. Velük él még az öccse, Hasan i... Vakációs könyv
- Második élet A harmincévesen fiatal Vincent nem képes választani az élet lehetőségei közül. Feleségül vegye-e régi barátnőjét? Új vállalkozást alapítson bohém b... Második élet
